Álgabonák: gluténmentesek, magas fehérjetartalmúak és egyszerűek

Az „igazi” gabonafélékkel ellentétben az álgabonák nem tartoznak az édes fűfélék családjába, de azokhoz hasonlóan használhatók fel. Magjaik keményítőben és fehérjében gazdagok, és számos fontos ásványi anyagot, például mangánt, valamint antioxidánsokat és rostot tartalmaznak.
Egyébként különösen otthonosan mozognak a melegebb, száraz éghajlatú területeken, például Közép-Amerikában, Indiában és Nepálban.
Ha cöliákiában (lisztérzékenység) szenvedsz, vagy egyszerűen csak szeretnéd elkerülni a glutént az étrendedben, akkor a boltok mentes részlegein a hagyományos gluténmentes kenyéren, vagy liszten kívül keresd a quinoát, az amarantot vagy hajdinát, amelyek természetes módon gluténmentesek, ezért sokkal egészségesebb és olcsóbb alternatívát jelentenek a finomított gabonakészítményekkel szemben.

A legfontosabb álgabonák a terméshozam sorrendjében a hajdina, a quinoa és az amarant.
Botanikai szempontból a hidegre érzékeny hajdina nem a búzacsaládba, hanem az úgynevezett „csomós gyomok” családjába tartozik, és elsősorban Észak-Amerikában és Ázsiában termesztik. A hajdina magnéziumban, káliumban és vasban gazdag, ezért biztos helyet foglalt el a vegetáriánus konyhában.
A quinoát, amelyet „az inkák gabonájaként” is emlegetnek, az Andokban termesztik, és az egyetlen olyan gabona, amely az összes esszenciális aminosavat biztosítja. A quinoa enyhén diós ízű, és különösen jól illik a perui levesekhez és salátákhoz, de dióval és friss bogyós gyümölcsökkel kiegészített müzliben is remekül megállja a helyét. Az amarant magas rosttartalmával, valamint elegendő fehérje- és vastartalmával pontszerző. Ez egyrészt ellensúlyozza a vércukorszint gyors emelkedését, másrészt pedig a sportolók étrendjében is üdvözlendő kombináció. A quinoához hasonlóan az amarántnak is enyhén diós íze van, és sokféleképpen felhasználható a konyhaművészetben.