Majorannával fűszerezett darálthússal töltött kaliforniai paprika paradicsomszósszal.

Töltött kaliforniai paprika

6070 Perc
Kotányi majorannás tasak az 1950-es évekből.
Majoranna, morzsoltCsomagolásunk az 1950-es/1960-as évekből
Időutazásra fel!

Ezt a klasszikus receptet Franz Ruhm, az egyik első tévés szakács alkotta meg. Az 1950-es évektől kezdve sajátos bécsi sármjával tanította a közönséget főzni. Újra kiadtuk legendás töltött paprika receptjét, pont úgy, mint ahogy annak idején készült, hogy nekünk is ugyanolyan kulináris élményben lehessen részünk, mint egykor nagyszüleinknek.

Összetevők 4 fő részére

Elkészítés

  1. 1

    Távolítsuk el a paprikák szárát, majd vágjuk le a „kalapjukat” a szárak körül, és kaparjuk ki az összes fehér magot és ereket.

  2. 2

    Ezt követően forrázzuk le a paprikákat. Öt perc múlva öntsük le hideg vízzel, és hagyjuk lecsepegni.

  3. 3

    Eközben daráljunk le 350 gramm húst – félig sertéshúsból, félig marhahúsból – közepesen finomra.

    Tipp:

    Ehelyett előre ledarált húst is használhatunk.

  4. 4

    A darált húshoz adjunk diónyi zsírban aranysárgára sütött 1½ púpozott teáskanál apróra vágott hagymát, ízlés szerint sót, egy csipet apróra vágott zöld petrezselymet és egy hintésnyi őrölt majoránnát. Ezután adjunk hozzá 4 púpozott evőkanál főtt rizst és egy egész tojást.

  5. 5

    Töltsük meg az előkészített paprikát a keverékkel, tegyük rá a "kalapját", majd öntsünk egy kevés vizet egy magas falú lábasba, és helyezzük egymás mellé a paprikákat.

    Tipp:

    Ha nincs magas falú lábasunk, akkor egy széles fazék vagy tortaforma is megfelel.

  6. 6

    Fedjük le és süssük a töltött paprikát forró sütőben, amíg a töltelék megszilárdul.

  7. 7

    Eközben adjunk 30 gramm lisztet 50 gramm olvasztott vajhoz, és főzzük aranysárgára, majd adjunk hozzá 2,5-5 deciliter paradicsompürét, ízlés szerint sót, egy kis ecetet és két teáskanál cukrot, majd keverjük simára.

  8. 8

    Szükség esetén hígítsuk a keveréket vízzel, hogy közepesen sűrű mártást kapjunk.

  9. 9

    Rövid főzést követően öntsük a mártást a főtt töltött paprikára, és hagyjuk, hogy 15-20 percig tovább rotyogjon.

    Tipp:

    Tálaljuk sült burgonyával vagy főtt rizzsel.

Franz Ruhm
Franz Ruhm

Éhes vagy? Oszd meg ezt a receptet!

Ez is érdekelhet